Kedves olvasók!

Nagyon jó érzés, hogy ilyen lelkesen olvassátok a sok-sok információt, amivel elárasztalak benneteket. A mai napra egy nagyon kedves történetet tartogatok. Olvassátok sok szeretettel!

Tegnap, amikor negyedjére is elmentem az egyetemre, mondták, hogy kell csináltatnom HIV-tesztet. Mint minden rendes bevándorló, én sem bújtam ki a kötelesség alól, és az otthoni várakozási időből kiindulva jobbnak láttam, ha ma már el is megyek a kórházba. Nos ez igen szerencsés, mert a kollégium közvetlen szomszédságában van is épp egy gyógyközpont. Lám, lám, milyen az a mongol kórház! Először is sokkalta higiéniátlanabb, mint az otthoni. De azért nyugatiasodik. Mongolul elmondtam, mit szeretnék, honnan jöttem, nagyon kedvesek voltak és elirányítottak a helyes útba. Legalábbis reméltem én. Nem volt túl nagy fennakadás, csak várakoztam 2 órával többet a kelleténél (de még így is kevesebb ideig tartott intézni az ügyet, mint otthon elmenni egy hasonló népgyógyító központba). Nos a nőgyógyászatra kerültem. Kérdeztek babadologról, de miután megnyugtattam őket, hogy nem vagyok várandós apró vágott szemű gyöcökkel, mondták, hogy rendben megvizsgálnak. Na, ezt egyenes ágon kizártam. Még az ultrahang oké, de egyebet csak nem. Mondtam, hogy nekem igazából egy egyszerű HIV-teszt kell, mert a MUIS (egyetem) kéri, akkor az angolul tudó néni rámnézett, és modnta, hogy jó, jó, akkor talán fáradjak utána. Na, így kerültem le a nőgyogyitól a laborba. Ott aztán 3 perc múlva be is kerültem, szerencsésen levették a vért (a csuklóm környékéről). Majd meglepve hallottam a doktornőtől (aki szintén jól beszélt angolul, akárcsak az asszisztense), hogy két óra múlva mehetek vissza az eredményért. Nofene. Igaz, kellett fizetnem érte, de akkor is. A megnyugtatások végett negatív eredménnyel távoztam másodjára a kórházból.

Ezután bementem abba a buddhista kolostorba, ami pontosan a kórházzal szemben van. Nem volt megerőltető séta. Körülnéztem, végre láttam pár lámát a kolostoron belül, nemcsak utcán, kocsiban vagy boltban. Nagyon boldog lettem, körbe is fotóztam mindent. Majd elmentem bevásárolni. Nem ez az érdekes, hanem az, hogy kosárlabdázó gyerekeket láttam útközben. Szegénykéim, ugy mivel kesztyűben bajos a labdával bánni, ezért mezítelen kézzel játszottak. De mivel nagyon hideg volt, minden passz után zsebre vágták kis lefagyott végtagjaikat. Érdekes látvány volt, szintén meg van örökítve.

Estefele, amikor visszajöttem a kollégiumba, azon gondolkodtam, milyen szép is ez. Ennyi fura dolog belefér egy napba...És már vége is...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.