2010.03.08. 19:17
győzzétek végigolvasni
Ma aztán olyan nőnapom volt, hogy kívánni sem lehet szebbet. 10 után kikászálódtam az ágyból, nekiálltam reggeli teendőimnek, amikor egy sms, majd nem sokkal után egy hívás is befutott. Az üzenet Maitsetsegtől jött, hogy egy órakor, ha találkozunk, jó-e nekem. Naná, hogy jó. A hívás pedig Editéktől, hogy ma este egy svájci házaspárral együtt vacsoráznék-e velük. Naná, hogy vacsoráznék!
Mindent szépen elterveztem. Vittem Maggienek (Maitsetseg) néhány anyagot, fejben már tudtam, mit fogok mondani neki a törökkel kapcsolatban, tudtam, hogy mit akarok, hogy elmondjon nekem mongolból. No. Úgy alakult, hogy elmentünk Yusuf Beyhez, aki az egyetemen is tanít többek között, meg külön is tart foglalkozásokat. Múltkor ő mondta, hogy szeretne megismerkedni velem. Hát meg is ismerkedtünk. Olyannyira, hogy egy órától ötig nála voltunk, és ötkor már én mondtam, hogy elnézést, de lassan mennünk kell. Így nemhogy magunknak nem tartottunk órát, de majdnem elkéstem a vacsoráról is. De egyáltalán nem bántam meg, mert jó volt beszélgetni ezzel a tanárral is. Kiderült, hogy kb 200 m-re lakik a kollégiumomtól, így meghívott magához, hogy megbeszélünk egy hétvégét, és feltétlen menjek el, mert a felesége fog sütni, főzni mindenféle török ételt a tiszteletemre. Nem tudtam nemet mondani…Így is körbe kínált egy nagyon finom pidével, meg török teával. hmmm, nyamm nyammm…Aztán kijöttünk 5 órakor, és Maggie meghívott magához holnapra. Elfogadtam, így ebéd után megyek hozzájuk. Az ő története igen érdekes…Európai szemmel nagyon tragikus és megható. Majdnem sírtam, amikor kiderültek a dolgok szép sorban. Ez a kislány az öccsével él a nagymamájánál itt, Ulánbátorban. A papa egy éve, hogy meghalt. Az apukájukról nem tudnak semmit. Mármint tisztázatlan egyáltalán a kiléte. Az anya Koreában van. Munkanélküli, gép-, és kártyajátékos. Sosincs pénze, nincs tető a feje felett. Hazajönni nem tud. Így a nagyi neveli így-úgy a kislányt a nyolc éves öccsével. Ez csak dióhéjban…A lány azért tanul, hogy azt a minimális ösztöndíjat be tudja zsebelni az egyetemtől. Ő az osztályelső. Nos, ez nekünk ugye, milyen borzalom? De itt mindennapos. Olyannyira, hogy ők még „jósorban” élnek. schnitt--
Amikor megérkeztem Editékhez, már ott volt a svájci férfi a mongol feleségével. Nagyon kedvesek voltak, egyből szót értettünk angolul. A felesége elkezdett kérdezgetni mongolul, és csodák csodája, értettem 1-2 dolgot, sőt, még válaszolgattam is. Aztán beszélgettem a fickóval. Mondtam, hogy éppen nekem is van kötődésem Svájchoz, és nyáron 1-2 hétre megyek k. Meg is lettem hívva hozzájuk is. Sőt, ingyen koncertjegyet szereznek oda, ahova csak szeretnék menni a különböző fesztiválok alkalmával. Hm…J
Editnek segítettem picit, közben gyorsan, amennyire időnk jutott, megbeszéltük az élet nagy dolgait. Hál’ istennek, ő is meggyógyult mostanra, én meg megint jókedvűen boldogítottam őt. Megettük a finom vacsorát (fontosnak tartom megjegyezni: rántott csirkecomb krumplipürével, rizzsel és savanyú uborkával). Aztán elbeszélgettük az időt. Estére járt, amikor a svájci pár elköszönt, és mondták, hogy kocsival vannak, ezért hazadobtak. Még szerdán találkozunk az iskolában (délutáni), elérhetőségeket írunk, aztán remélhetőleg nyáron Svájcban látjuk egymást.
Hazaértem, épen-egészségesen. A szoba igaz, romokban hever (minden, ami elképzelhető…ami mozdítható volt, az nincs a helyén). Sebaj, az is csoda, hogy bejutottam. A kilincs már kb egy hete borzasztó állapotnak örvend, így ma feladta a dolgot. Az egy dolog, hogy Herkules erejével bírok, ezért majdnem kiszakítottam az egész zárbetétet az ajtóból…de könnyen megúsztam, csak a kulcsot törtem egy, az egyben bele a zárba. De, bent vagyok. Pakolgatok, hogy legalább a saját cuccaimmal elférjek, két perc nem telik bele, megérkezett Dasha. Mondja, hogy dobjak le azonnal mindent, ami a kezemben van, és gyerünk k, zárjak be, menjünk. Mondom, oké. A zárással immáron különösebb gondjaim nem voltak, tehát mentünk. Egészen a második emeletig. Már a lépcsőről hallottam, hogy itt valami egészen különlegesre számíthatok. Hát az ügyes és aktív kis kollégiumi csapat zene-estet tartott. Yonggyon szaxizott, egy orosz Iván, vagy Miska, vagy Tolsztoj szájharmonikázott, egy orosz gyévucska dobolt, Dasha furulyázott. Így összeállva nagyon édesek voltak, mi, mint közönség, nagyon élveztük az előadást. Majd amikor kifogytak az ismert nótákból, akkor jött a „diszkó” rész. A legjobb játék, amit játszottunk, az az volt, hogy mindenkinek el kellett kicsit táncolni a saját nemzeti táncát. Mondjam-e, hogy a magyar aratta a legeslegeslegnagyobb sikert? Viccet félretéve, tényleg.
No, remélem szórakoztató volt végignyálazni ezt a hosszú bejegyzést, de még így is szinte kurtítottam rajta. Csodás nap volt, és már holnap is van! Itt legalábbis elhagytuk az éjjel2-t. Ma van Dasha szülinapja. Együtt ebédelünk (ha addig fel tudok kelni), aztán megyek Maggiekhez (a mamája is főzni akar nekem), és vacsira Dasha szintén. Mármint a főfogás a tortája lesz csupán. Hasonlóan szép napot mindenkinek!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
borsonyka 2010.03.09. 18:26:30
