2010.03.18. 15:26
sokadik hét
Eltöprengtem azon, hogy vajon ilyen régen írtam, vagy csak ennyi minden történt velem amióta nem írtam. Próbálok praktikusan visszafele haladni az időben. Einstein relativitás-elmélete szerint úgyis a múlt-jelen-jövő egyszerre van jelen. Nos. Ma sajnos mindekét óránk meg volt tartva. Azért mondom, hogy sajnos, mert mostanában többször is elmaradt a második óra. Délután elhatároztuk Xastuyaaval, hogy elmegyünk a Zanabazar Múzeumba. Sajnos lemondta, mert nem volt jól, sebaj, jövő héten bepótoljuk. Ez egy olyan múzeum, ami hétvégén ugyanis zárva tart. Helyette lesz más program, nem kell izgulni. Kezd megérkezni (ismét) a tavasz. Jó idő van, elég egy pulcsi a nagykabát alá, és az emberek is teljesen meg vannak vadulva. Lassan üldözési mánia alakul ki bennem. Kedden volt az eddigi legrosszabb kirabolás-kísérletem. Két fószer fogott közre a tömegben, ezért nem tudtam megmozdulni sem. No mindegy, nem részletezem. Félig mázlim volt, meg gyors voltam, és ilyen biztonsági megfontolásból nem tartok a táskámban semmi értékeset. Aztán egyből szerdán, azaz másnap délután igyekeztem a délutáni sulimba. Az utcán 5-6 kisfiú megállított, pontosabban „elütött”, és sírva, lefogva, meglehetősen erőszakosan kezdtek pénzt kérni. Nos, nem csoda, ha a mai incidensem sem tetszett annyira. Mint eddig, szinte minden alkalommal, ma is bankkártyával akartam fizetni a boltban. Mondani sem kell, nagybevásároltam. Kiló rizs, tej, kávé ez, az. No, a mai nap nem tudták lehúzni a kártyámat. Vagy ha mégis, az rosszabb. Ugyanis ez esetben legalább négyszer levonták az összeget a számlámról. Hát, nem volt mit tenni, kipakoltam a csomagot a kasszánál, és otthagytam csapot-papot. Az első percben felkaptam a vizet, de hamar lenyugodtam, ez Mongólia, bármi megtörténhet.
Délután átjött Xastuyaa és igazi ordoszi finomságokat hozott át. A nővére küldte az egyik barátjával Mongóliába. Így kb kéthetes volt a csomag, de jól elállt. Nagyon finom ráadásul! Holnap péntek. Az egész nap megint gyorsan elmegy.
Egyik nap elmentem az Akadémiára is, beszélni a tanárral, akivel kellett volna, de pont nem volt bent aznap. Otthagytam a levelet, amit Olivér írt neki, meg én is mellékeltem (nagy bánatomra) egy kis levelet, hogy mégis ki vagyok, honnan jöttem. Nos, ha nem fog keresni a tanár, teljesen megértem. Ugyanis szerencsésen, de azért tisztelettel megcímeztem a levelet:egy nőnek. Ugyanis két megszólítás van, és én pont mellényúltam. Nos megesik, azt hiszem nem ez lenne az első alkalom a történelemben. Beszélgettem a titkárnővel (aki amúgy felvilágosított a balesetről), majd elindultam haza. Hát hogy, hogy nem a buszról megláttam egy kis csúnya zöld épületet, az Ulánbátori Múzeumot. Lepattantam a buszról, és megtekintettem az érdekes kiállítást. Mondhatni nem túl felszerelt a kis épület, de semmi pénzért nem hagytam volna ki. Majd a képeket figyelemmel lehet követni a facebookon.
Egy másik délutánmeghívott a török tanárom, Yusuf Bey. Maggievel mentünk. Nagyon édesen megvendégeltek minket, jót beszélgettünk a feleségével, meg a kisfiát félig örökbe fogadtam, amikor ő is szerencsésen megérkezett a suliból. Ekkor tudtam meg, hogy kis barátnőm megnyerte a szavalóversenyt! Így egy laptop boldog tulajdonosa lehet. Annyira örülök neki, hogy csoda. Már megvan, hogy tőlem mit kap a nagy alkalomra. A tanárunk megkérdezte tőle, hogy tudott-e szólni az elveszett anyukájának. Kár is volt kérdezni.
Hirtelen, nagyvonalakban ennyi volna. A sok „negatív”, de annál érdekesebb dolgok ellenére csodás az idő.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
