2010.03.07. 09:37
Szombati kiruccanás
Tegnap, mint ahogy írtam is, elmentünk ebbe a Dzsingisz-komplexumba, mely nemzetközi (japán, koreai, cseh és mongol ) összefogással épült meg 2006.2009 között. A tetején gigantikus Dzsingisz szoborral. Előtte volt turista látványosság: lovaglás, tevegelés, dinók! No ez utóbbi azonban nem olyan igazán élő változatban. Találtak nem messze Ulánbátortól dinoszaurusz maradványokat, és ezen a kis területen állítottak fel egy nagy gyerekeknek való dinó-játszóteret, óriási kő-dinókkal.
A komplexumba, hova nagy áldozatok árán bejutottunk, túl sok dolog nem szól Dzsingiszről (leszámítva 1-2 szobrot, festményt és a hatalmas szobrot a háztetőn). Ázsiai arcok és európai arcok nem azonos árú jeggyel jutnak ám be ide! Ha kínai, japán, koreai vagy mongol vagy olcsóbb jegyet fizetsz, mintha európai arcod van:) Vicces...
Még az utakról szerettem volna szólni. Szóval, emlékeztek (érintettek), amikor kellett olvasni Kara útikönyvét, meg Róna-Tas beszámolóját (Nomádok nyomában)? No abban vannak olyan részek, amikor írják, hogy mentek a kocsival a zötyögős úton, és hogy talán még a földút is jobb, mint a beton. No, ez kipipálva, megerősítve:) Borzasztó utak vannak! Elröhigcséltem rajta, hogy amikor olyat hallok, hogy "jajj, de ráz ez a kocsi, leszakad menten a vesém!", akkor bizony az illető téved :). Ha Mongóliában utazol mikrobusszal, no akkor sanszos, hogy le fog szakadni... Én például kétszer repültem le kishíján az ülésről. De lerepülni még mindig jobb (előttem nem volt ülés), mert mások a fejüket is bevágták az előttük lévő székébe:))
No ez a tréfa része volt, de igazán szép nap volt. A tevét körbefotóztam, egészen testközelből pedig megcsodáltam a hagyományos mongol öltözéket.
Szép nap volt, most neki lehet állni tanulni:) De ugye még 2 egész napom van, szóval rá is érek...:) Szép napot!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.